A Leadership Club decemberi eseményének vendége Dr. Sárhegyi István, a 4iG Space & Defense Technologies vezérigazgatója volt, aki az elmúlt évtized egyik legmerészebb magyar iparági építkezésének arcaként vált ismertté. Az űrkutatás és a védelmi technológia sokáig távoli, állami szféra által dominált területnek tűnt, Sárhegyi azonban bebizonyította: Magyarországon is létrejöhet egy magántulajdonú, exportképes, high-tech ökoszisztéma, amely nemcsak tudományos, de gazdasági és nemzetbiztonsági értelemben is a jövőt építi.

Jogászból űripari vezető - egy rendhagyó karrierív

A beszélgetés elején Sárhegyi felidézte útját „a földtől az égig”. Bár jogi és közgazdasági háttérrel indult, már egyetemista korában kereste azt a területet, ahol a tudomány, az üzlet és a technológia határterületei összeérnek. A nemzetközi űrjogi kutatások és az ISU-n végzett képzés volt az a szakmai és érzelmi impulzus, amely meggyőzte: az űripar nem sci-fi, hanem a következő gazdasági ciklus egyik kulcsterülete.

A családi gyökerek fegyelmet és rendszerben való gondolkodást adtak, a gazdasági tanulmányok vállalkozói szemléletét erősítették, a jogi tanulmányai pedig nagyban hozzásegítették ahhoz, hogy képes legyen hatalmas mértékű információhalmaz feldolgozására.

Remred: kutatásból ipar, iparból vízió

A Nemzetközi Űregyetemi tanulmányai után, a hazatérése idejében még a legoptimistábbak is kételkedtek abban, hogy Magyarországon komoly űripari szereplő jöhet létre. A Remred felvásárlása és újjászervezése volt az első nagy lépés: néhány kutatóból mára több, mint 150 űrmérnökkel rendelkező technológiai vállalat lett, saját fejlesztőközponttal és műholdgyártási ambíciókkal.

A cél nem pusztán vállalkozásépítés volt, hanem annak bizonyítása, hogy a hazai csúcskutatásra piaci alapon épülő ipar szervezhető, akárcsak külföldön.

A 4iG Space & Defense: nemzeti ökoszisztéma születik

A Remred sikerei és a műholdas projektek teremtették meg azt a szakmai-üzleti karrierutat, amely végül a 4iG-val való közös munka kezdetéhez vezetett. A magyar piacon ugyanis hiányzott egy olyan „prime” védelmi és űripari nagyvállalat, amely képes összehangolni a széttöredezett képességeket, a tradicionális védelmi ipart, a dróntechnológiát, a műholdas adatokat, a kiberbiztonságot, kutatást és gyártást.

A holding alapítása ezt a hiányt pótolta. A cél: egy egységes, nemzetközileg is versenyképes magyar high-tech iparág kiépítése, amelyben az állam szabályozóként és stratégiai partnerként, a magánszektor pedig innovátorként és exportőrként működik.

Műholdak, adatok, szuverenitás - Magyarország új képességei

A beszélgetés egy fontos témája a magyar műholdképesség fejlesztése volt. A tervek szerint a következő évtizedben olyan optikai és radarrendszerek állnak pályára, amelyek globális lefedettséget és gyors megfigyelési ciklusokat biztosítanak, egyszerre szolgálva agrárinnovációt, infrastruktúra-védelmet és térképészeti, illetve védelmi célokat.

A hangsúly nem a technikai részleteken volt, hanem azon az iparági szemléleten, amely a műholdakat adatipari eszközökké teszi. „Ma nem nevezheti magát egy ország szuverénnek, ha nincs saját űrtechnológiája” - mondta Sárhegyi, hangsúlyozva, hogy a jövőben az az ország maradhat versenyben, amely rendelkezik saját űrképességgel.

„Legyek én a legkevésbé okos a szobában” - vezetői filozófia, amelyből iparág épül

Sárhegyi vezetői hitvallása egyszerű, mégis különleges és nagy alázatról tesz tanúbizonyságot: a jó vezető nem mindent tud, hanem mindent összefog.

A szakértőknek kell a legokosabbaknak lenniük, a vezető feladata pedig a vízió tartása, a stratégiai gondolkodás és a részvényesi értékteremtés. A beszélgetésből kiderült: az alázat és a türelem legalább olyan fontosak az iparágépítésben, mint a tőke és a technológia.

A tehetséggondozás is kiemelt jelentőségű Sárhegyi víziójában. A fiatal mérnökök inspirációja csak a kezdet - hosszú távon munkahely, projekt és jövőkép kell ahhoz, hogy itthon maradjanak.

A nagy feladat: megértetni, hogy az űripar nem luxus

A legnagyobb kihívás azonban nem a műszaki kérdés, hanem a szemléletformálás. Sárhegyi szerint a közvélemény gyakran még mindig az „űrhajós-rakéta-sci-fi” háromszögben gondolkodik, holott az űripar nagyon is kézzelfogható gazdasági tevékenység.

Ezért kell a következő években megmutatni, hogy a műholdgyártás, a földi infrastruktúra, az adatfeldolgozás vagy akár a védelmi digitalizáció valódi iparágak, amelyek munkahelyet, exportot és nemzetbiztonsági előnyt teremtenek.

Összegzés: Magyarország előtt ott a lehetőség

Dr. Sárhegyi előadása nemcsak a magyar űripar jelenét rajzolta fel, hanem annak lehetséges jövőjét is. Egy olyan jövőt, ahol Magyarország nem követi, hanem alakítja az űr- és védelmi technológiai trendeket; ahol a hazai kutatásból hazai ipar születik; ahol a szuverenitás nem politikai jelszó, hanem technológiai képesség.