Az MCC Vezetőképző Akadémia Leadership Club vendége Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója volt. A rendezvény célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek egy sikeres vezető életébe, megismerjék a vezetés kihívásait, valamint, hogy tájékozódjanak az energiapiac jelenlegi és jövőbeli változásairól és kihívásairól. Az előadás középpontjában a rugalmasság, a transzparencia és a stratégiai gondolkodás állt.
A beszélgetés Mátrai Károly szakmai életútjának rövid bemutatásával kezdődött; elmesélte az elmúlt évtizedek során elért fokozatos előremenetelt a karrierjében. Többek között hangsúlyozta a rugalmasság és a sokszínű közeg jelentőségét a sikerességben. Meglátása szerint a siker egyik kulcsa a különböző nézőpontok és tapasztalatok integrálása a szervezetbe. Emellett hangsúlyozta, hogy vezetőként nem dolgozhat egy nagy csapat helyett, fontos a kooperáció, a visszajelzés adása és fogadása. Rávilágított arra is, hogy a hatékony csapatmunka és a közös célok iránti elkötelezettség növeli a szervezet teljesítményét. Mátrai szerint az innováció és a folyamatos fejlődés záloga a nyitottság és a változásra való készség.
Ezt követően kitért arra is, hogy hogyan jutott el a jelenlegi pozíciójába, milyen kihívásokkal és lehetőségekkel szembesült ott. Új szerepkörében kulcsfontosságú feladatnak tekintette, hogy egy sokszínű közeg jöjjön létre, ahol inspirációt lehet meríteni, mert így lehet igazán hatékonyan szembenézni a kihívásokkal. Emellett részletes betekintés nyújtott az MVM Csoport komplex intézményrendszerébe és az energiaszektor napjainkbeli kihívásaiba. Elmesélte a vállalat új stratégia alkotásának folyamatát. Hangsúlyozta, hogy szükséges egy vízió, látni kell, hogy mit akar az ember elérni, s bár megeshet, hogy a gyorsan változó világunkban sokszor nem tudjuk száz százalékosan megvalósítani a kitűzött célt, de fontos, hogy lássuk a lépéseket. Kiemelte, hogy a vezetőknek proaktívan kell reagálniuk a piac változásaira és előre kell látniuk a lehetséges trendeket. A stratégiai gondolkodás elengedhetetlen a sikeres vezetéshez, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a vezetők hatékonyan navigáljanak a változó környezetben. Továbbá kiemelte, hogy számára fontos cél, hogy az MVM Csoporton belül egy nyitott, transzparens légkör alakuljon ki.
Emellett szó esett még Magyarország jelenlegi energetikai helyzetéről, az erőforrások összetételéről, valamint az energetikai szektor kihívásairól és jövőbeni lehetőségeiről. Mátrai vezérigazgató úr elmagyarázta, hogy Magyarország energetikai stratégiája több pilléren nyugszik, beleértve a hagyományos fosszilis energiaforrásokat, a nukleáris energiát, valamint az egyre növekvő megújuló energiaforrásokat. Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében különösen fontos az energiaforrások diverzifikálása és a technológiai innovációk alkalmazása. Mátrai részletes betekintést engedett az ágazat zöld átmenetelébe és az MVM Csoport ESG (Environmental, Social, Governance) célkitűzéseibe. Az ESG célkitűzésekről beszélve hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság nem csak a környezetvédelmet jelenti, hanem a társadalmi és kormányzati szempontokat is. Végezetül pedig szó esett a vállalatcsoport tőkepiaci terveiről is.
Mátrai Károly előadása révén a Vezetőképző Akadémia hallgatói értékes ismereteket szerezhettek a vezetés gyakorlati oldaláról, illetve alaposabb betekintést nyerhettek az energiaszektor működésébe is. Különösen hasznos volt, hogy első kézből hallhattak a diverzifikációs törekvésekről és az iparág előtt álló jövőbeni kihívásokról.